VII. - Ez nagyon nem BP.

Hajnali fél hét. Minden csendes, a szobám sötét, és épp a legédesebb álmaimat alszom, amikor...

- VICAAAAA. UGYE ÖLTÖZÖL MÁR?!

Ohh, persze anyu, köszi a türelmes, kedves ébresztést, felemelően indult a napom... Lementem megláttam, hogy apu és anyu épp kávéznak a konyhában, és az asztalon várt az én kávém is, na meg a reggelim.

- Jó reggelt.

- Kincsem! Hogy aludtál? Ne aggódj, anyád helyetted is teszi. Különben meg aludhattál volna még kicsit, beviszlek én.

- Apu, erre semmi szükség. Tudok buszozni.

- Nos, az lehet, majd hazafele azt teszed, de mivel 25 perc múlva megy a buszod, és még pizsamában vagy, úgy gondolom ésszerűbb lenne, ha én vinnélek be.

- Okay, de akkor most kimegyek cigizni.

- Kabátot húzz.

Szóval kómásan kibattyogtam az előszobába, magamra vettem a kabátom, és kiültem a teraszra ahol rágyújtottam. Tegnap nem nagyon beszéltem senkivel, sorozatokat néztem inkább, meg ilyesmik. De ezt mára lehet kicsit megbántam. Meg sem néztem, hogy visszajelöltek-e a lányok, vagy, hogy azóta írt- e bárki is, és belegondolva ma egyedül leszek egy full ismeretlen környezetben. Na mindegy. Szállt a füst felfele, a kávém egyre csak fogyott, és úgy döntöttem, ma akkor is jól fogom ma érezni. Így aztán miután elszívtam a cigim, és belöktem a kávém felmentem, és felöltöztem. A tegnap kapott szoknyám húztam egy krémszínű felsőhöz, és a barna csizmám húztam fel. A táskámba bebasztam a tolltartóm, meg három füzetet, egy kockásat, egy vonalasat, meg egy jegyzetfüzetet. Bementem a fürdőbe, megcsináltam a hajam, aztán sminkeltem. Rádöbbentem, hogy elég jól nézek ki, sőt, nagyon is faszán nézek ki. Aztán felvettem a barna bőrkabátom, és 7:30-kor már indultunk is.

*

A suli ugyan olyan volt, mint ötödik félévkor. A városban ez a legnívósabb gimi, ahová 3x jelentkezhet valaki. Egyszer negyedik végén, mikor "mini-gimis"-nek neveznek. Aztán hatodik végén, mikor "kis gimnazisták" lehetünk, végül a megszokott nyolcadik után. Juckát, Izát és engem még negyedik végén vettek át a gimibe. én fél évet tanultam itt, így már a fele osztályra nem emlékszem. Mag amúgy is, emlékszem, 25-30 fősen indult az osztály, és tudom, hogy kiszűrik a hülyéket. Nos lényegtelen, anyu jóba van az igazgatóval, így visszavettek. Ja, reggel azért anyu még elmondta, hogy "Ne feledd Vica, Zátori úr nem szeretné, ha csalódást okoznának neki a szavaim. Én bízok benned!"

Gondolom ilyenkor örülne, ha balhéval kezdeném a napot. De én csak elköszöntem aputól, és megálltam a suli előtt cigizni. Rengetegen jöttek a suli felé, néhány felsős csak kiröhögött, hogy milyen kicsi vagyok, és már szopom a cigarettát, de én leszartam őket. Minél inkább igyekeztem azon lenni, hogy ez a nap hamarabb eltelik majd, mint hinném. Elnyomtam a cigim, aztán beléptem az épületbe. A portás még mindig a bejárat melletti baloldalt üzemelt, így odaléptem hozzá.

- Jó reggelt! Én Kalmár Vivien vagyok, és azt hiszem a 9. C-be járok... Tudna segíteni, hogy merre lehet az osztálytermem?

- Jó reggelt. Hát. Öm... Aszongya'... Akkó', ha jól gondolom a te osztályfőnököd a Liszak Béla lesz. Vagy nem, de ne aggódj, mer' tudok ám segíteni - kezdett bele full magabiztos arccal. Nos én kezdtem megijedni, de gondoltam megvárom, hátha mond valami értelmeset is. - Hát, ha jól gondolom akkor neked az első emeleten lesz a tantermed, méghozzá aaaaaz. Igen! Meg is van, A 107-es lesz az. Ha meg nem akkor ne haragudj - majd elkezdett nevetni.

- Köszönöm a segítséget! - mosolyogtam rá, és kb futva indultam el tőle, mert konkrétan 8 perc alatt mondott nekem egy számot, ami érdekelt. Ránéztem a mobilomra, gondoltam van még egy kis időm, de 7:57-et mutatott, így gondoltam nem kések el első nap. Beléptem a terembe, és. Káosz. Amint beléptem mindenki rám nézett, én pedig totál zavarba jöttem.

- Ehh... Sziasztok - köszöntem bizonytalanul, majd páran levették rólam a szemüket, páran visszaköszöntek. Tulajdonképp nem volt szabad hely, mert minden padon volt valamilyen táska, vagy ember, így gondoltam álldogálok becsengőig. A csengő megszólalt, az ajtón pedig belépett két lepcsesszájú, röhögő lány. Igen. Iza és Jucka. Amint megláttak összenéztek, majd vissza rám. Én legszívesebben elsüllyedtem volna, de szerencsére mielőtt szólhattak volna bármit is, belépett valami tanár.

- Jó reggelt - szólt kissé hevesen, majd folytatta. - MONDOM JÓ REGGELT! Illés, kaját elrakni, Papp és Balázs, menjenek már a helyükre, hol van már megint Juhász?! - aztán egy pillanatra abbahagyta, kifújta magát, és rám nézett. - Maga meg kicsoda?

Az új-régi osztályom elkezdett nevetni. Én nem tudom, hogy nézhettem ki abban a pillanatban, de hirtelen nem tudtam mit mondani. Aztán mégiscsak kellett, mert a tanár egyre idegesebb fejet vágott.

- Öhm. Én Vivi vagyok.

- Milyen Vivi? Idejár egyáltalán?

- Régen ide járt, Tanár Úr! - szólalt meg egy szemüveges, szőke hajú lány. Nos, bár ő emlékszik rám, én nem tudom ki lehet.

- Nahát, akkor legyen szíves szóljon pár szót, majd üljön le a helyére, mert én nem emlékszem magára.

- Kalmár Vivien vagyok. Negyedik év végén kerültem át a II. András Általános Iskolából... Fél évig jártam ide, de Budapestre költöztünk. Most meg vissza, és megint ide járok. És nincs helyem.

- Hogy mondja? - kérdezte csodálkozva, a többiek zöme persze megint nevetett.

- Nincs hova üljek.

A tanár körbenézett, majd mikor felcsillant a szeme, esett be egy szőke hajú srác.

- Uuu, elnézést a késésért, csak voltak ilyen gondjaim - nevetett a tanár arcába a fiú.

- Juhász! Elegem van magából! De tudja mit, ha már ott áll az ajtóban, kérjen már egy széket a portástól! Violának szüksége lesz rá.

- Vivi... - suttogtam magam elé, de továbbra is megalázva álltam a terem elejében. 'Juhász' ledobta a deszkáját és a táskáját a terem sarkába, majd ment a székért. Közben a tanár elkezdte a hiányzók beírását, és felelőt nézett.

- Hm, remek. Nem hiányzik senki. No, akkor ideális az alkalom a feleltetéshez. Lássuk csak - kezdte a napló böngészését, majd rám nézett. - Mit is mondott, hogy hívják?

- Vivien. Kalmár...

- Remek! Úgy látom még nincs jegye, kezdheti is. Mit tanult a múlt óráról?

Totál ledöbbenve álltam, szívem szerint felnevettem volna, de inkább visszafogtam magam. Kisvártatva végre megszólaltam.

- Igazság szerint azt sem tudom, milyen óra van...

Nos ez nem volt épp megfelelő válasz, a tanár tök bepipult, majd elkezdett velem ordibálni, hogy mégis mit képzelek magamról. Na ebben a helyzetben már tényleg kitört belőlem a nevetés, és 'Juhász' is megérkezett a székemmel. 

- Remélem tisztában van vele, hogy ez egy határozott elégtelen! Menjen az igazgatóhoz! Mesélje el neki a kis történeteit! Most pedig Juhász jön felelni!

Szegény srác szintén nem tudott semmit, én pedig kimentem a teremből. Gondoltam rendben, felmegyek Zátorihoz. Bár tisztában voltam vele, hogy anyu valami ilyesmitől akart megóvni. Egy csinos kis vörös hajú csaj ült az igazgatói előtermében.

- Öhm. Jó reggelt. Én Kalmár Vivien vagyok, és Zátori Úrat keresem.

- Egy perc csajszi, csak ezt még gyorsba befirkantom - mondta a vörös lány, én meg kicsit furcsán nézhettem rá. - Jaj ne izgulj már, mindenkit küldtek már fel hozzá.Csüccsenj le arra a székre ott.

És leültem. Majd kb 2 perc múlva bekopogott az igazgatóhoz. Az igazgató meg behívott.

- Szervusz Vivi! Jó látni újra! Na mi történt? - mosolygott rám. Hát. Nem nagyon tudtam hol kezdjem, de végül is elkezdtem...

- Jó reggelt Zátori Úr! Igazság szerint nem tudom. Bementem a termembe, és megkezdődött az óra.

- Igen, ez világos, és normális. Akkor mégis miért vagy itt?

- Nem tudom milyen óra volt.

- Oh. Várj egy percet! - Majd kinyitotta az ajtaját. - Anna, légy szíves nyomtass ki egy listát a 9.C tanárairól, és nyomtasd ki az órarendjüket is! Jaj, és főzz légyszíves egy kávét! - majd rám nézett - Kérsz te is? - Bólintottam egy aprót. - Kettőt, és köszönöm!

Miután beszéltünk pár szót, úgy döntöttem nem mesélem el a jogtalan egyest, vagy ilyesmit, inkább csak tovább beszélgettünk semmiségekről. Nem nagyon értettem, miért ilyen jófej velem, de amíg kávézgattam vele, meg csevegtünk egy két dologról úgy gondoltam lassan kicsöngetnek, így ideje visszamenjek a dolgomra, meg hát őt sem tarthatom fel.

- Köszönöm a segítséget igazgató úr!

- Semmiség! Sok szerencsét, és bármi probléma adódik, gyere nyugodtan!

Ránéztem az órámra, és igazam volt. Egy percem volt becsengőig, és az órarendemet elnézve egy emelettel lejjebb kellett menjek. Viszonylag gyors tempóval odaértem a terem elé, ahol az osztálytársaim épp leckét másoltak. Egy fiú lépett oda hozzám. 'Juhász'.

- Haver, én nem tudom mit csináltál Kunnal, de akkora karót kaptunk, hogy az már durva - nevetett. - Csongor - nyújtotta a kezét. - Milyen Viola vagy?

- Nem vagyok Viola. Vivi vagyok. És Kalmár.

- Én meg Juhász - nevetett fel.

Majd megszólalt a csengő. A tanár hozta a kulcsot, majd beengedett minket. Az órarendet nézve pedig matek jött. Károlyi Károllyal. Lol.

- Üdv, akkor jöjjön ki a hetes - kezdett egyből, gondolom ez a tanár sem a türelméről híres... Egy hosszú, barna hajú csaj kilépett, majd bejelentette, hogy nem hiányzik senki, hanem egy fővel több lett a létszám.

- Egy fővel több? Kicsoda az? - diszkréten feltettem a kezem, majd kihívott. A tábla elé. Remélem feleltetni... - Legyen szíves mutatkozzon be nekem.

- Kalmár Vivien vagyok. Budapestről költöztünk vissza a szüleimmel. Ötödik osztályban jártam ide fél évet. És nincs kész a leckém.

Az utolsó mondatomat még maga a tanár is megmosolyogta, majd egy 'Hisz ez természetes' mondat után a helyemre tessékelt. És elkezdődött az óra. és jegyzeteltem. Meg ilyesmik.

A következőkben elképedve vettem észre, hogy nekem ma 9 órám van, és az utolsó kettő tesi. Miafasz fejjel megkerestem az osztályfőnökömet - aki egyben a tesitanárom is - és megkérdeztem, hogy mi legyen, hisz én ma kaptam meg az órarendem, és nincs nálam semmi cucc. Szerencsémre volt olyan jó fej és haza engedett. Volt még egy nyelvtanom, ahol egy szupercuki tanárom volt, és végig azon csodálkozott, hogy fejezhettük már be az idei irodalom anyagot, hisz ők még csak Berzsenyinél tartanak, elvégre május eleje van. Ja igen, ez azért történt, mivel nem csak nyelvtant, irodalmat is tanít. A nyelvtant egy német követte, ahol meglepődtem, ugyanis a tanárnőt Juhász Barbarának hívják. És történetesen hasonlít Csongorra. Persze nem szóltam semmit, az óra elején be kellett mutatkozzak ( persze németül ) és mindenki más is ezt tette. Megtudtam, hogy van valami arab osztálytársam, meg egy Attila József nevű is. Kész vicc. A németet dupla infó követte, egy fiatal, pörgős kis tanárnővel, majd jött a rémálom. Művtöri volt számomra az utolsó óra, és meglepődve vizsgáltam, hogy a művtöri, és a töri tanár egy és ugyanaz. Mivel a lányok egész nap nem szóltak hozzám, ezért az egyetlen emberhez fordulhattam az osztályból, akivel ma kommunikáltam bármilyen formában is.

- Figyu... Látom, hogy te hátul ülsz. Amúgy helló - köszöntem oda a mellette lévő srácnak.

- Szia - köszönt vissza.

- Szóval. Megint Kunnal lesz óránk... Én meg nem nagyon vagyok vele jóba, vagy mi... Lehetne szó róla, hogy ezen az órán a helyedre ülök?

- Hát figyelj, én se vagyok a szíve csücske... De jó. Hol ülsz?

- Ott - mutattam a baloldalon lévő első padra.

- Felejtsd el - nevetett fel hangosan, majd rám nézett újból. - Ah, na jó, tudod mit, rendben. Na, lépek.

Azzal odaadta a helyét. Én pedig leültem a srác mellé. 

- Levi vagyok - szólt Csongor padtársa.

- Rendben...

Igazából semmi vágyam nem volt ismerkedni. Csupán azt akartam, hogy érjen véget ez az óra, és mehessek cigizni. Kun hangosan csapta be maga után az ajtót. Az osztály felállt, én kissé lassabban reagáltam a dolgokra.

- Juhász! Egy óra, amiről nem késik? Hát megtisztel a fiatalember... Na, de mit keres itt elől? - Csongor nem felelt, a tanár viszont rám nézett. Szuper.  - Mindent értek. Kalmár volt fent az igazgatónál, vagy inkább ellógta?

- Voltam - feleltem kétségbe esve. Komolyan, nem értem mit baszogat...

- Érdekes. Na mindegy. A mai órára egy filmet hoztam az ókori római építészetről. Aki beszél, elégtelen. Aki eszik, elégtelen. Aki elalszik, szintén elégtelen. Filmet nézni, előny, egy hét múlva talán számon kérem.

Majd elkezdtük a filmet. Figyelmesen néztem, majd imádkoztam, hogy hamar érjen vége az óra. Persze film közben tényleg így történt, végig se tudtuk nézni.

- Mindenképp jegyezzék meg, hogy mi mindent láttak! Jővő órán vagy befejezzük, vagy dolgozat várható! Viszont látásra!

És véget ért. Szinte el sem hittem, hogy eltelt hét óra, én pedig kibírtam dohányzás nélkül. Ki sem értem még a suliból, de már a kezemben volt a cigarettám. A buszmegállóig pedig kiélvezhettem a nikotin által nyújtott nyugalmat.

*

Hazaérve elmeséltem anyunak a napomat, miközben kaját csinált, és megebédeltünk. Az első órai botrányon jót nevetett, bár az egyesnek nem örült, mégis tudta, hogy kivételesen nem én voltam a hibás. Csongort kedves, de nem törődöm srácnak tartja, azt mondta, a német tanár valószínűleg az anyukája, vagy a nővére. Juckáékon meglepődött, de nem annyira, mint én, mikor ránéztem a facebookomra...

Judit üzenete: Szia, megint! Nem nagyon értem a mai reakcióidat, meg hogy minek vered ki a balhét első nap... Miattunk van? Köszi a válaszod...

elküldve: 16:17

IzaBella üzenete: Hello Viv. Bár megígértem Juckának, hogy én biztos nem írok neked azok után, ahogy itthagytál minket, aztán basztál válaszolni az üzeneteinkre, azért azt elmondom, hogy amit ma csináltál Jucikával, az durva volt. Tudod ő full sokat gondolt rád, meg minden, és tök úgytűnik, neked könnyen ment a felejtés. De tudod mit? A mai után már ne várj sok jót. Én már nem haragszom rád, mert túléltem, ami történt, csak az bánt, ahogy Juckával viselkedsz. Kicsit gondold át, kinek mit okozol...

elküldve: 15:58

Miután megsemmisülve ültem a laptop előtt úgy gondoltam mára elég az internetből és a szociális életből. Lefürödtem, megnéztem egy sorozatot, majd bepakoltam másnapra. Csütörtök, és 8 óra? Lazaság van emberek... Még jó, hogy Pesten minden nap 6 órám volt. Ilyen tré órarendet még életemben nem láttam... Na de mindegy alapon bebasztam a cuccokat a táskámba, és szomorkodva vizsgáltam, hogy holnap is találkozok Kun István tanár úrral.

Szupi.

VI. - Kedd.

Majdnem egész éjjel beszéltem Ricsivel. Kb negyed háromkor viszont elköszöntünk, mert neki velem ellentétben be kell mennie suliba. Hogy miről is beszéltünk? Jó kérdés, a felére nem nagyon emlékszem, de tudom, hogy sokat nevettem. Beszéltünk Juckáékról is, meg az erdőről, meg hasonlók, szóval tényleg el voltunk. Reggelre várt egy üzenet. Izgatottan nyitottam le a fület, de meglepetésemre nem Ricsi írt, hanem Jucka...

"Szia Vivcsu! Ricsi mondta pár napja, hogy hazaköltöztetek... Azt gondoltam írsz majd. Haragszol valamiért? Várom a válaszod."

Na, hát erre nem igazán tudtam mit reagálni, ezért inkább lementem reggelizni. Jobban mondva megcsinálni a reggelim, aztán felhozni a szobámba, és egy sorozatrész mellett elfogyasztani. Anyu bevásárolni ment, apu dolgozik, csak a szokásos... Szóval miközben néztem a gagyi sorozataim, és tömtem magamba a szénhidrátot, meg ilyesmiket, azon gondolkoztam, hogy vajon mikor ér haza Ricsi? Uff, gyorsan el is hessegettem magam körül ezeket a gondolatfoszlányokat, egyszerűen nem volt kedvem ahhoz, hogy vágyjak bárkinek a társaságára. Megnyitottam a tumblr-t, és elkezdtem a honvágyammal foglalkozni, meg cuki pasikat postolni az oldalamra. Rájöttem, hogy Zac Efron szexibb, mint valaha, szóval ő lett az ideálom, nála lejjebb nem adom. Haha.

Anyu ebédidőben hazaért. Vett nekem egy szoknyát, és azt szeretné, hogy holnap abba menjek. Igazából egész jól elvoltam itthon, úgyhogy be is próbálkoztam...

- Te anyuuu. Mi lenne, ha a héten még itthon maradnék? Semmi értelme sem lenne erre a három napra bemenni...

- Vica, ezt már ezerszer megbeszéltük. Így is ráhúzhattál két nap lógást. Érd be ennyivel, és pakolj be holnapra.

- Anya... Én azt sem tudom, hogy milyen osztályba kerülök... Vagy, hogy milyen óráim lesznek. Nem emlékszel?

- Ó. Igazad van. Próbáld fel a szoknyát, tuti csini leszel benne.

*

Délután nem bírtam tovább. Gondoltam az is válasz, ha bejelölöm Őket. Így aztán beírtam a keresőbe elsőként, hogy Papp Judit, aztán megnéztem a profilképét, meg kicsit turkáltam, de végül nem gondoltam meg magam, és bejelöltem. Aztán a következő név Balázs Izabella. Nos őt nem találtam így fent, de szerencsére Ricsi ismerősei közt ráleltem egy 'Balázs BB Rosé Cuvée IzaBella' ami kicsit nevetségesnek tűnt, de végül csak megnyomtam az Ismerősnek jelölöm gombot. És úgy éreztem, ez már mindenre válasz.

Tévedtem...

V. - Végre internettel.

Délután anyu felhívott, hogy pakoljak össze, mert fél órán belül megérkezik Ő, és a szerelő, aki beköti a netet. Ennek nagyon örültem, ezért kivételesen elmosogattam. borzasztó volt, de megcsináltam. Aztán kb egy óra múlva már élvezhettem is a facebook-ot... Vagyis azt hittem erről fog szólni, de kurvára tévedtem, mert senki sem keres. Az egyik volt osztálytársam kirakott valami szart az adatlapjára, tumblr, vagy mi. Nézegettem kicsit, megtetszett, bár a funkcióját nem értem igazán, de azért regisztráltam. Amit tudtam, azt megcsináltam és ez lett belőle:

http://keseruedestragedia.tumblr.com/

Persze nem is van önkritikám, annak a ribancnak jobban néz ki az oldala, de az enyém is vagány. Miután meguntam ezt, arra is gondoltam, hogy regisztrálok újra ask-ra, de inkább meggondoltam magam, nem süllyedek le azért annyira... Sorozatoztam, átírtam az online rendelős oldalakon a címemet, és ha már ott voltam, rendeltem is pár holmit. Gondoltam apuék kárpótolnak picit a sok mizéria miatt... Megérdemlem, nem?

Aztán kicsivel furcsa dolgot vettem észre magamon. Újra Ricsi adatlapját bámultam, sőt, már a beszélgetés is meg volt nyitva. Még mindig nem válaszoltam arra, amit írt, szóval egy tök üres chat-ablakkal szemben ültem. Közben ment valami szar zene, nem nagyon tudtam figyelni, mert épp a profilképét bámultam. Ééééés találjátok ki... anyu ismét becsörtetett.

- Szia Drágám, mit csinálsz? - szélsebesen csaptam le a laptopom fedelét, hogy még csak véletlenül se vegye észre, hogy a szomszéd srác oldalát nézem...

- Ajj, anyu nem lehet kopogni?!

- Van szennyesed? Nem vagy éhes? Lassan kész a vacsi? Ugye tudod, hogy holnap maradsz utoljára itthon. Szerdától suli. Szerintem holnap kelj fel hamarabb.

- Uuu, ez túl sok infó egyszerre.

- 10 perc múlva gyere le.

- Okay.

Azzal kiment. Én pedig felnyitottam a laptopom. És beszarás.

Rám írt.

IV. - Hétfő.

A dolgos vasárnap délután végén örömmel mártóztam meg a habfürdőmben. Igen, délután fél hatkor, de nagyon jól esett, és másfél órán keresztül feküdtem a tömény habban, és közben zenét hallgattam. Szerencsére a fenti szobámból nyílik egy fürdő, így könnyen gondolhattam, hogy nem zavarnak meg. Aha... Felfoghatnám, hogy a családom nem ilyen...

- Vica. Vicu... Vicuskám! - szólt egyre hangosabban anyu, miközben én hangosan üvöltöttem az egyik Punnany Massif számot. 

- Jesszus Isten, anyuu, kopogj már, ha bejössz - gorombítottam le, és egyből összehúztam magam.

- Csak a szennyesedért jöttem. Mióta vagy ilyen szégyenlős?

- Csak az vagyok, és kész.

Azzal kiment egy halom ruhával. Én pedig folytattam a tisztítókúrámat. Az estém további részében megosztottam a mobilnetem, és a laptopomon csekkoltam a facebookom. Mikor eljöttünk innen, még nagyba menő volt a MyVip, ezért kb egy régi ismerősöm sem volt, csak a budapesti haverok, meg akik innen-onnan bejelöltek. de most akadt egy ismerősnek kérés...

Szóval igen, nem kicsit meglepődtem. Persze visszaigazoltam, és igen, az üzenet is tőle jött. Mi van vele?

Richárd üzenete: szia. remélem nem gond, hogy bejelöltelek... 

elküldve:16:30

Hát... Gondnak nem gond, csak épp nem tudtam rá mit válaszolni. Miután visszaigazoltam megnéztem az adatlapját. Basszus, teljesen más! Hétvégente bulizni jár, meg ilyenek. nagyon kemény, nem gondoltam volna... Csokit eszegettem, és teljesen belemerültem a posztjaiba, meg fényképeibe, mikor megláttam egy közös képet a húgaival... Igen, Jucka és Mimó kétoldalról ölelik át Ricsit, szóval tök idilli, meg minden. Annyira tetszett a kép, hogy azt gondoltam, minjárt elhányom magam, és mára elég volt az internetből. Előkerestem az ezer éves DVD-imet, és kerestem egy "jó" filmet. Nos... Gondoltam berakom az Őrült dilis szerelem-t, aztán majdcsak elalszok rá. És így is lett.

*

A másnap reggel furcsa volt. Tisztában voltam azzal, hogy hétfő van, és hogy anyu elmegy elintézni a dolgokat (internet, kábel, suli, ilyesmik), és hogy apu dolgozni megy, de valahogy furcsán ért a magány. Lementem a konyhába, felkaptam egy almát, és az anyu által pulton hagyott Glamour-t, és már neki is kezdtem valaminek, amit úgy neveznek, semmit tevés. Elolvastam a horoszkópomat, csekkoltam az ehavi trendet, meg hasonlók, amikor csöngettek. Igazából azt hittem még nincs csengőnk, és az első két csengetésre nem is nagyon figyeltem fel, de aztán leesett, hogy túl hangos ahhoz, hogy a szomszédoké legyen. Odabattyogtam a pizsimbe az ajtóhoz és kinéztem az ablakon. És beszarás... Ricsi volt. Gyorsan végig néztem magamon, igen, még mindig kurvagézul nézek ki reggelente, a kócos felkötött hajam borzalmas, és még nem mostam le a nyálcsíkjaimat... fujj.Szóval kikiabáltam egy "PILLANAAAAT"-ot, és szaladtam a fürdőbe. Gyors mosakvás, csórás anyu szempillaspiráljából, és ennyit tudtam tenni... A gagyi pizsimben ajtót, majd kaput nyitottam.

- Hé. Szia!

- Szia. Öhm. Hát te?

- Jaa. Hát nekem ma nincs suli. Valami béna bemutató van, amire nekünk, végzősöknek nem kellett elmennünk.

- Ó, értem. Ööö. A szüleim nincsenek itthon.

- Most ez egy felhívás volt? - és kacéran elmosolyodott. Watta.

- Mivan? Nem, csak izé... Gondoltam apámékhoz jöttél, nem?

- De. De ha már itt vagyok, meginnék egy kávét.

- Azt én is - azzal bementem és megcsináltam a kávénkat. So romantic-ba kint ültünk a teraszon, én cigizgettem, ő pedig arról mesélt, hogy önkénteskedik az erdészetben. És, hogy valószínűleg gimi után elvégez egy vadászkurzust és tuti befutó az erdészetnél. Persze én csak néztem, mert nem igazán értettem miről beszél, aztán azt mondta menjek be, még megfázok a pizsimbe. Hát nem tudom. Furcsa volt.

III. - Nem megy egyszerre.

Mikor ténylegesen felfogtam, hogy visszaköltöztünk, befejeztem a hisztit, apuval átfestettük a falakat, és kipakoltam a holmimat. A szobám jobb lett, mint gondoltam, de internet még mindig nem volt... Bár a mobilnetem kicsit könnyített a dolgokon, valahogy mégis egyfajta keserédes érzés volt látni, ahogy Pesten nélkülem is megy az élet. Daniról már a harmadik smárolós posztot láttam, mikor anyu megzavart. Komolyan mondom, ez már a hobbijuk...

- Vicám, gyere Kincsem, segíts az udvart összetakarítani - és egy piros kertészkesztyűt lóbált maga előtt. Komolyan gondolta. Te jó ég.

- Ööö. Igazából nincs kedvem.

- De a szépet te is elvárod. Naaa, gyere, jó buli lesz, bekapcsoljuk majd a rádiót is! - igen. A szüleim szerint a zene mindent megold...

Mivel a szekrényembe is már bepakoltam a holmimat évszakonként és sulis-bulis-itthonisként csoportosítva, felvettem egy szakadt csőgatyát, és egy pólót.Anyu nagy mosollyal várt lent, és egy rózsaszín-lila-kék virágos gumicsizmával.

- Ez komoly? Minek?

- Na Vica, én is így nézek ki! - nevetett fel magán, vagy rajtam, vagy rajtunk... Szerintem ő sem tudta. Végül felvettem a nevetséges gumicsizmát és a piros kesztyűt, és indultunk is ki. Amíg apu lenyírta a füvet elől, addig anyuval letörölgettük a kerti bútorokat. Aztán apu kiment az utcára, mi pedig nekikezdhettünk a virág és minituja öltetésnek. élvezet volt. Igazából kellemes vasárnapi programnak lett volna mondható, feltéve, ha nem lett volna bennem a tudat, hogy szerdától iskolába járok, és még senkit sem ismerek az osztályból. Vagy már. Ki tudja. Mindegy.

Szóval igen, ültettük anyuval a minitujákat, amikor az út túloldalán megjelent Ricsi.

- Aztakurva.

- Vica. Mi történt?

- Ööö. Ja, semmi, csak... Öö. Mindegy - baromira más volt. Mikor utoljára láttam kb annyi idős volt, mint most én, az idióta haverjaival csesztettek minket, és emlékszem, akkor kezdett pattanásos lenni mindenhol. Egyszer mikor ott aludtunk Izával Juckánál, Ricsinél is ott aludtak a haverjai, és a barmok ott mutogatták magukat... De most teljesen más ez a Ricsi. Jó, mondjuk még mindig van egy kis groteszkség a dologban, mert persze jól néz ki a feszülős farmerjében (ohh, az a fenék!) meg a simulós felsőjében, de baszki... épp a tyúkokat eteti. Szóval igen. Kétségkívül ez vidék. Anyu folytatta az ültetést, míg én elkalandoztam, ám megtörte a bámulásomat az, hogy apu leállította a fűnyírót.

- Szevasz Ricsi! De megnőttél fiam!

- Zoli bácsi maga az? Igaz a hír, tényleg visszaköltöztek?

- Nagyon úgy néz ki. Te idefigyelj Ricsikém, azért lehet, hogy pár évet nem voltunk itthon, de attól számolni még tudok! Ne magázzál te már engem, hát már te is felnőtt ember lettél, nemdebár?

- De igen.

- Na ugye. Te fiam, iszol egy sört? Várjál! - a pofám leszakadt. konkrétan köpni nyelni nem tudtam, csak bámultam apámat, ahogy az egykor lüke, de most szexi félisten Ricsivel pajtikol. - Vicuska! Figyelj Kiscicám, hozzál már apunak meg a Ricsikének egy-egy sört!

Naoké. Ha eddig nem égett volna a fejem a gáz ruhám miatt, meg ahogy apu beszél Ricsivel, akkor most ég. Szóval bementem a házba, ledobtam a bejárat kövére a mocskos kesztyűmet, és első utam a lenti fürdőhöz vezetett. gyorsan feldobtam egy kis szempillaspirált, megigazítottam az amúgy tök gáz hajam, és kb szaladtam a konyhába a sörökért. Mikor kiértem Ricsi már a teraszon ücsörgött anyuékkal. Hű.

- Jaj Vicám, hát üdítőt is hozz ki nekünk! - utasított anyu. Szerintem nem vettem észre a tükörben, hogy a homlokomra van írva, hogy "csicskás". - Ricsikém, kérsz egy kis rágcsát?

- Köszönöm nem, most fől az ebéd, és lassan megyek is haza.

- Van időd még nem, kisfiam? - apu remekül oldja a feszültséget. Már nem épp most, de egyszer valamikor biztos...

- De, Végül is egy kicsit még tudok maradni.

- Aztán mesélj fiam, mit csinálsz most?

- Hát. Most vagyok utolsó éves a gimiben.

- Ó, akkor idén érettségizel, nem? Hát nem irigyellek. A mi kis Vicánknak van még ideje szerencsére.

- Igen, tudom. Jucus is ennyi idős - és rám nézett. Épp egy pohár almalét szorongattam a kezembe, de egyenesen a szemembe nézett. Nem olyan "hű,baszdmegdemegdugnálak" nézés volt, hanem teljesen megsemmisítő megvető pillantás. Erre már nem tudtam mit csinálni, elővettem egy szál cigit.

- Te... Mióta dohányzol? - Ricsi most egyszerre volt meglepett és lenéző. Ez van, nem érdekel a véleménye.

- Jaj, hát a pesti élet ugye teljesen más, mint itt vidéken. A kis Vicánk jobban szabadjára volt engedve, nem volt úgy megfigyelve, mint itt - kezdte anyu mázba forgatni az igazságot. - Aztán mit tehet az ember? Inkább mondja meg, és csinálja előttünk, mint titokban tartsa.

- Attól még káros. De igazából mennem is kell. Köszönöm a sört, és hát akkor... Sziasztok - mosolygott anyuékra. Majd rám nézett, és kisétált a kapun.

- Jó gyerek lett ez a Ricsi, nem? - kérdezte apu büszkén anyától.

- De. Én is látom, hogy megkomolyodott.

Én pedig ástam tovább a gödröt a tujáknak...

II. - Szokj hozzá.

Már három napja csomagoljuk ki budapesti életünk nagy részét. Az ágyam megérkezett, viszont a saját dobozaimhoz nem nagyon nyúltam. Még mindig a "nagyonszükségesholmik" bőröndből éltem, és ez így jó is volt. Nekem. Anyuéknak kevésbé.

- Vica, értékelem, hogy a szobádban rendet tartasz, de ráfér a káosz, nemde? - kezdte apa szolidan adagolni, hogy ideje felfogjam, hogy nem gondolták meg magukat, tényleg itt maradunk.

- Áhh, tetszik a rend, majd később inkább.

- Felhívtad már Juckát vagy Izát? - szuper, anyu is kezdi, ketten képesek legyőzni...

- Felesleges.

- Kislányom, nem csinálhatod ezt. Segítsek pakolni? Menjek át a szomszédokba? Mit vársz tőlünk? Mi a baj?

- Érdekel mi a baj? Ez komoly? Három nap után érdekellek titeket? Hát ez a bajom! Hogy itt vagyok, és fűszereket pakolászok a konyhába ahelyett, hogy a Hősök terén hülyüljek a haverjaimmal. Az ocsmány pink szobám a baj, és az undorító gazos kert. A hegyek látványa, a panelrengeteg helyett! Értitek már? - és vérig sértve felrohantam a szobámba.  Igen, az ocsmány pink szobámba. Írtam egy SMS-t Launak, és gondoltam Ő majd lenyugtat. Aha... Az SMS-em abszolút mindent elárult, mégis mást kaptam, mint amire vártam...

" Lau ez kesz orultek haza.hivj amint tudsz en itt megolom magam esku. xox Viv."

" U Vivusz, most nem alkalmas epp iszunk a nyugatiba.majd kesobb hivlak pux - L "

Jó. Tehát a barátaim hamar túlléptek a traumán, ki gondolta volna. Hülye vidék. Hülye Pest. Hülye költözés. Épp a listámat bővítettem volna, mikor.... meglepetééés. Kopogtak az ajtómon.

- Szia - köszönt apu. Csak tudnám minek. 10 perce sincs, hogy utoljára látott volna.

- Mi van?

- Gyere velem.

- Hova?

- Elviszlek valahova, csak gyere.

És ezzel elindultunk a kocsihoz. Előre ültem, Apu bekötötte magát, és bekapcsolta a rádiót. Szokásos rock ment, ha anyu nem ül a kocsiba, apu bevadul... Jellemző.

- Hova megyünk?

- Majd meglátod.

Körülbelül 7 percet, ha utaztunk, persze ez Budapesten simán lett volna 20, de hát ez van, ez vidék. Ehh. Nem kellett sok, mire megláttam, mivel lep meg édesapám. Egy lakberendezőboltba mentünk. Apu fogott egy bevásárlókocsit, és én hisztizve lépkedtem utána. Bedobott pár festőhengert, meg ilyesmiket, majd elvitt egy hatalmas színskálához.

- Válassz.

- Nincs kedvem...

- Akkor maradjon pink? - nevetett fel. Szuper, egyikünknek legalább jó kedve van.

- Apu nem mondhatod, hogy te ezt akartad...

- Pedig így van. Tudod, sok mindent nem tudsz erről a költözésről...

- Mégpedig?

- Kincsem. Kezdtünk tönkre menni. Itt pedig visszahívtak, jobb fizetésért. Jönnünk kellett. Anyáddal mindent megszeretnénk neked adni.

Egy pillanatra dühös lettem, hogy rám kenné a dolgot, de aztán elgondolkoztam. Néztem a mélykék szemébe, majd megöleltük egymást.

Végül a fehér ágykeretemhez illően kiválasztottam egy halványszürke és egy levendulaszínű festéket.

I. - Budapest.

Amikor a szüleim bejelentették, hogy visszaköltözünk vidékre, nem akartam elhinni. Mindent hátra kellett hagynom értük, és most újra elvárják tőlem. Nem tudom, melyikőnknek nehezebb néha, nekik, szülőknek, vagy nekem...

Már napok óta pakolásztuk a holminkat, a nagy rész bútort már a hét elején "haza" küldtük, így az ágyamon és a polcomon kívül semmi sem volt a szobámban. Épp az ékszereim dobozoltam be, és a parafatáblámat néztem, a képeket, amiket a csajokkal készítettem, vagy amelyiken a Szigetben ülök egy padon, ilyesmik, mikor anyu belépett.

- Vicus pakolgatsz?

- Yap...

- Figyelj Kicsim, tudom, hogy ez most nehéz neked... Írtál már a lányoknak?

- Nem hiszem, hogy szükséges lenne. Mióta feljöttünk, nem nagyon beszéltem velük.

- Biztosan örülni fognak majd, hogy visszaköltözünk. Írj nekik, jó?

- Mindegy.

Röpke hat óra alatt összepakoltam négy évnyi holmit. Hát ez történt. Ennyi volt. Mikor beszálltunk a kocsiba még nem hittem el, hogy megtörténhet ez velem. Hogy itt hagyok mindent. Hogy nem lesz több Laus bebaszás, hogy nem lesz több Danis kavarás... De mégis fel kellett fogjam. Vissza vidékre. Ez van.

*

Mikor megérkeztünk, már tényleg nem volt visszaút. Az egész kocsiút alatt ment a rádió, és anyuék az újrakezdés örömeiről papoltak. Pokol volt, komolyan mondom. Este fél kilenc volt, mikor kiszálltam a kocsiból. Apu kinyitotta az ajtót, és beléptünk a zűrzavarba.

- Figyelj Vica, majd holnap mindent elintézünk. Most feküdjünk le - persze... Aludjatok jól, én meg majd kitalálok valamit...

Előhalásztam a "nagyonszükségesholmik" bőröndömből a kockás pizsinacim és Dani egyik pólóját. Felkötött hajjal mostam le a sminkem fürdés után, mikor anyu ismét megzavart... Felfoghatnák, hogy egyedül is megbirkózom a traumával, amit ők okoztak, nem kell minden lépésemet figyelni.

- Kicsim. Írtál már a lányoknak?

- Nem.

- Jól van... Akkor az is holnapra marad. Álmodj szépeket Kincsem - majd nyomott egy puszit a homlokomra.

- Anyu...

- Igen? - felcsillant a szeme. Te jó ég... Ha minden szavamnál ezt csinálják, én némasági fogadalmat teszek, esküszöm.

- Ööö. Van internet?

- Huh... Még nincs. Apáddal jövőhéten rendezzük ezeket a dolgokat.

- Miféle dolgokat, hisz van már víz, meg fűtés, nem?

- De. A fontosabb dolgokat már a múlthéten elintéztük, de ilyenek, mint az internet és a kábeltévé még nem jutottak eszünkbe.

- És akkor mégis mit fogok csinálni?!

- Nyilván segítesz kicsomagolni. Aztán van mobilneted. Megoldod Vicus, nem aggódok érted.

Szuper. lehet, ők nem aggódnak értem, de én igenis aggódok magamért. Vissza vidékre, vissza a középkorba. Gosh.