Már három napja csomagoljuk ki budapesti életünk nagy részét. Az ágyam megérkezett, viszont a saját dobozaimhoz nem nagyon nyúltam. Még mindig a "nagyonszükségesholmik" bőröndből éltem, és ez így jó is volt. Nekem. Anyuéknak kevésbé.
- Vica, értékelem, hogy a szobádban rendet tartasz, de ráfér a káosz, nemde? - kezdte apa szolidan adagolni, hogy ideje felfogjam, hogy nem gondolták meg magukat, tényleg itt maradunk.
- Áhh, tetszik a rend, majd később inkább.
- Felhívtad már Juckát vagy Izát? - szuper, anyu is kezdi, ketten képesek legyőzni...
- Felesleges.
- Kislányom, nem csinálhatod ezt. Segítsek pakolni? Menjek át a szomszédokba? Mit vársz tőlünk? Mi a baj?
- Érdekel mi a baj? Ez komoly? Három nap után érdekellek titeket? Hát ez a bajom! Hogy itt vagyok, és fűszereket pakolászok a konyhába ahelyett, hogy a Hősök terén hülyüljek a haverjaimmal. Az ocsmány pink szobám a baj, és az undorító gazos kert. A hegyek látványa, a panelrengeteg helyett! Értitek már? - és vérig sértve felrohantam a szobámba. Igen, az ocsmány pink szobámba. Írtam egy SMS-t Launak, és gondoltam Ő majd lenyugtat. Aha... Az SMS-em abszolút mindent elárult, mégis mást kaptam, mint amire vártam...
" Lau ez kesz orultek haza.hivj amint tudsz en itt megolom magam esku. xox Viv."
" U Vivusz, most nem alkalmas epp iszunk a nyugatiba.majd kesobb hivlak pux - L "
Jó. Tehát a barátaim hamar túlléptek a traumán, ki gondolta volna. Hülye vidék. Hülye Pest. Hülye költözés. Épp a listámat bővítettem volna, mikor.... meglepetééés. Kopogtak az ajtómon.
- Szia - köszönt apu. Csak tudnám minek. 10 perce sincs, hogy utoljára látott volna.
- Mi van?
- Gyere velem.
- Hova?
- Elviszlek valahova, csak gyere.
És ezzel elindultunk a kocsihoz. Előre ültem, Apu bekötötte magát, és bekapcsolta a rádiót. Szokásos rock ment, ha anyu nem ül a kocsiba, apu bevadul... Jellemző.
- Hova megyünk?
- Majd meglátod.
Körülbelül 7 percet, ha utaztunk, persze ez Budapesten simán lett volna 20, de hát ez van, ez vidék. Ehh. Nem kellett sok, mire megláttam, mivel lep meg édesapám. Egy lakberendezőboltba mentünk. Apu fogott egy bevásárlókocsit, és én hisztizve lépkedtem utána. Bedobott pár festőhengert, meg ilyesmiket, majd elvitt egy hatalmas színskálához.
- Válassz.
- Nincs kedvem...
- Akkor maradjon pink? - nevetett fel. Szuper, egyikünknek legalább jó kedve van.
- Apu nem mondhatod, hogy te ezt akartad...
- Pedig így van. Tudod, sok mindent nem tudsz erről a költözésről...
- Mégpedig?
- Kincsem. Kezdtünk tönkre menni. Itt pedig visszahívtak, jobb fizetésért. Jönnünk kellett. Anyáddal mindent megszeretnénk neked adni.
Egy pillanatra dühös lettem, hogy rám kenné a dolgot, de aztán elgondolkoztam. Néztem a mélykék szemébe, majd megöleltük egymást.
Végül a fehér ágykeretemhez illően kiválasztottam egy halványszürke és egy levendulaszínű festéket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése