Amikor a szüleim bejelentették, hogy visszaköltözünk vidékre, nem akartam elhinni. Mindent hátra kellett hagynom értük, és most újra elvárják tőlem. Nem tudom, melyikőnknek nehezebb néha, nekik, szülőknek, vagy nekem...
Már napok óta pakolásztuk a holminkat, a nagy rész bútort már a hét elején "haza" küldtük, így az ágyamon és a polcomon kívül semmi sem volt a szobámban. Épp az ékszereim dobozoltam be, és a parafatáblámat néztem, a képeket, amiket a csajokkal készítettem, vagy amelyiken a Szigetben ülök egy padon, ilyesmik, mikor anyu belépett.
- Vicus pakolgatsz?
- Yap...
- Figyelj Kicsim, tudom, hogy ez most nehéz neked... Írtál már a lányoknak?
- Nem hiszem, hogy szükséges lenne. Mióta feljöttünk, nem nagyon beszéltem velük.
- Biztosan örülni fognak majd, hogy visszaköltözünk. Írj nekik, jó?
- Mindegy.
Röpke hat óra alatt összepakoltam négy évnyi holmit. Hát ez történt. Ennyi volt. Mikor beszálltunk a kocsiba még nem hittem el, hogy megtörténhet ez velem. Hogy itt hagyok mindent. Hogy nem lesz több Laus bebaszás, hogy nem lesz több Danis kavarás... De mégis fel kellett fogjam. Vissza vidékre. Ez van.
*
Mikor megérkeztünk, már tényleg nem volt visszaút. Az egész kocsiút alatt ment a rádió, és anyuék az újrakezdés örömeiről papoltak. Pokol volt, komolyan mondom. Este fél kilenc volt, mikor kiszálltam a kocsiból. Apu kinyitotta az ajtót, és beléptünk a zűrzavarba.
- Figyelj Vica, majd holnap mindent elintézünk. Most feküdjünk le - persze... Aludjatok jól, én meg majd kitalálok valamit...
Előhalásztam a "nagyonszükségesholmik" bőröndömből a kockás pizsinacim és Dani egyik pólóját. Felkötött hajjal mostam le a sminkem fürdés után, mikor anyu ismét megzavart... Felfoghatnák, hogy egyedül is megbirkózom a traumával, amit ők okoztak, nem kell minden lépésemet figyelni.
- Kicsim. Írtál már a lányoknak?
- Nem.
- Jól van... Akkor az is holnapra marad. Álmodj szépeket Kincsem - majd nyomott egy puszit a homlokomra.
- Anyu...
- Igen? - felcsillant a szeme. Te jó ég... Ha minden szavamnál ezt csinálják, én némasági fogadalmat teszek, esküszöm.
- Ööö. Van internet?
- Huh... Még nincs. Apáddal jövőhéten rendezzük ezeket a dolgokat.
- Miféle dolgokat, hisz van már víz, meg fűtés, nem?
- De. A fontosabb dolgokat már a múlthéten elintéztük, de ilyenek, mint az internet és a kábeltévé még nem jutottak eszünkbe.
- És akkor mégis mit fogok csinálni?!
- Nyilván segítesz kicsomagolni. Aztán van mobilneted. Megoldod Vicus, nem aggódok érted.
Szuper. lehet, ők nem aggódnak értem, de én igenis aggódok magamért. Vissza vidékre, vissza a középkorba. Gosh.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése